Kiosztották az első Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat

Az idén először meghirdetett Leopold Bloom Képzőművészeti Díj átadására 2011. szeptember 3-án, szombat este került sor a Fővárosi Képtár - Kiscelli Múzeumban.  A háromtagú, nemzetközi művészeti szakemberekből álló zsűri a díjátadót megelőző napokban műterem-látogatásokon vett részt, hogy minél teljesebb képet kapjanak a díjra jelölt művészek munkásságáról.

Döntésük értelmében a 2011-es Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat Batykó Róbert vehette át.

Az 1981-ben született Batykó Róbert 2005-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán Klimó Károly tanítványaként. Batykó saját maga által, véletlenül „talált látványokat” jelenít meg festményein – környezetükből kiragadott, vagy a megszokottól eltérő szituációban és nézőpontból látott tárgyakból, tárgyegyüttesekből hozza létre kompozícióit. Egyéni festészeti stílusában felhasználja a hard edge technikai hagyományait, melyeket szerencsésen ötvöz az előbbi szigorúságát oldó, változatosan texturált festői felületekkel, így az egyszerre absztraktan idegen és mégis valahonnan ismerős látványok kettősségét festői előadásmódja is alátámasztja. Bár Batykó kiindulópontja a valóság, festményei a nemábrázoló művészet hagyományai szellemében vannak megkomponálva, így az arányok, a színek, és a különféle textúrájú felületek és festékanyagok sajátosságainak manifeszt jelenléte a legtöbb esetben elfedik a tárgyi, narratív dimenziót. A felismerés folyamatába való beavatkozás mögött nem nehéz felfedezni azt az alkotói szándékot, hogy a néző figyelmét magára az észlelési aktusra irányítsa, mely mind a kortárs művészet tekintetében, mind kulturális, pszichológiai és egyéb társadalomtudományi vonatkozásaiban aktuális felvetés napjainkban.

Művészetének elismeréseként Batykó 2007-ben Strabag Alkotói támogatásban részesült, 2010-ben pedig az Aviva-díj egyik jelöltje volt.

www.leopoldbloomaward.com honlapon részletes információkkal szolgálunk a díjról, valamint a művészekről, akik a műtermeikben készült személyes hangvételű interjúkban az alkotási folyamatok kulisszái mögé is bepillantást engednek.